GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK 
(GYIK)

1. Mi a célja ennek a Galériának? Miben más mint a többi?

A Csillagfény Galéria egy paradigmaváltást, egy új szellemiséget képvisel a művészet területén. Az a célja, hogy a képek által hordozott információ és energia, tehát az a harmónia, szépség és szeretet, amit ezek az alkotások képviselnek, széles körben áramoljon ki a térbe és legyen jelen az emberek, illetve gyermekeik életében. 

A hagyományos szemlélet és gyakorlat szerint az értékes műalkotások arra valók, hogy birtoklásuk kizárólag vagyonos emberek privilégiuma legyen és így a többi ember elől tulajdonképpen eltűnnek. Csakhogy ez sosem volt a művészet célja és az alkotók célja sem. A Galériák a milliós profitért eddig kiszolgálták ezt a "hagyományt", már csak azért is, mert eddig minden műalkotásból csupán egyetlen egy példány volt, ami természetesen felhajtotta az árakat (néha a csillagos égig). Most ez megváltozik, hiszen az új technológiák lehetővé és megfizethetővé teszik a digitális műalkotások széleskörű, össztársadalmi felhasználását, akár használati tárgyakon is. Ráadásul könnyedén. Ehhez alkalmazkodni fognak most a Galériák, a művészet kedvelők és a művészek is. 

A digitális technológia végre segíthet a képalkotó művészeknek is, hogy ne kelljen nyomorban és kiszolgáltatottan élniük, ahogy korábban évszázadokon át. Tudjuk, hogy milyen sokat nélkülöztek a világirodalom legnagyobb írói, költői, zeneszerzői és festői, de ez a korszak most véget ér, hogy átadja helyét az új szellemiségnek, amely jobban szolgálja a művészeket és magát a művészetet is, amely végre betöltheti küldetését, hogy felemelje és betáplálja az Életet és a társadalmat a Szellem inspirált gyümölcseivel. 

A Csillagfény Galéria működésének és közösségi finanszírozásának minden eleme erre a célra lett behangolva és egyedi szisztémánk egyszerre támogatja a művészeket és a vásárló közönséget, hogy mindenki nyertesnek érezhesse magát. Ez az új szellemiség egyik különleges és felemelő eredménye.      

2. Mi a licensz?

A licensz (vagy licenc) a mi gyakorlatunkban egy felhasználási engedély a digitális kép alkotójától (aki az alkotás szerzői jogainak kizárólagos tulajdonosa) arra vonatkozóan, hogy az alkotását pontosan mire lehet felhasználni. Például a Galériában kiállított képeket nem szabad ilyen engedély nélkül sem letölteni, sem másolni, értékesíteni, és különösen nem szabad felhasználni ezeket faliképek vagy használati tárgyak készítésére. 

3. Ha kiválasztok egy képet, akkor lehetséges, hogy csak az enyém legyen?

Ebben a Galériában nincs arra lehetőség, hogy egy kép csak a öné legyen. Minden kiállításon szereplő kép személyesen az alkotó, azaz a művész tulajdona és az is marad. Jogilag nézve ő a digitális képek eredeti példányainak, illetve azok szerzői jogának tulajdonosa, aki az u.n. licensz-szerződéssel csak engedélyt ad arra, hogy a vásárló - meghatározott keretek között - FELHASZNÁLJA az alkotást (pl. arra, hogy a gyermekeinek faliképet készíttessen, mondjuk vászonra kinyomtatva a Galériától kapott fájlt). 

Ez nagyon hasonlít ahhoz, amit ön egy moziban élhet át. Attól, hogy jegyet vásárol a filmre és azt megnézi, maga a film az alkotóé marad. Ő a szerzői jogok tulajdonosa és a mozibelépő kifizetésével ön csak bizonyos jogosultságokat kapott (jelen esetben megtekintheti a filmet). Az autóbérlés lehet talán egy másik jó példa erre, hiszen ott sem lesz tulajdonosa az autónak attól, hogy jogosultságot szerzett az autó használatára. 

A Galériában elvi okokból nem támogatjuk a régi paradigmát (a kizárólagos birtoklást és a több milliós adásvételeket), mivel ez azt jelentené, hogy bizonyos képek (a legjobbak elég gyorsan) örökre eltűnnének az emberek elől. Szerintünk ezzel folyamatosan felszámolnánk a művészet KÖZKINCS jellegét és szegényebbé tennénk a társadalmat.   

4. Mi az a banki Rendszeres Átutalási Megbízás?

Minden bankfiókban és ma már minden online webbank felületen keresztül is adhat olyan átutalási megbízást a banknak, amelynél bejelöli, hogy milyen rendszerességgel (pl. havonta) és milyen időtartamon belül (pl. 12 hónapig) szeretne utalni valakinek egy meghatározott összeget. Ezt kérve vagy beállítva ön és a címzett is biztos lehet abban, hogy az utalás automatikusan megtörténik és nem igényel további figyelmet. Ez a megbízás egyébként bármikor visszavonható.    

© 2025. Csillagfény Galéria - Csizmadia Zsolt Ákos
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el